Előszó
Szendrő Péter professzor úr közvetlenül sosem tanított, de oktatói pályájával kapcsolatos felfogása, felsőoktatásban szerzett tapasztalatainak átadása, végigkísérte oktatói, egyetemi vezetői, majd az Oktatási Minisztériumban köztisztviselőként végzett munkámat. Az OTDT elnökeként értékadó személyiségként tisztelem; a minőséget adó, a tudomány műveléséhez nélkülözhetetlen alázatot örző egyénisége generációk alkotó értelmiséggé válását segítette, pályaválasztásuk és tudományterületük művelése területén.
A következő, 2003-ban elhangzott előadásom felidézésével tisztelgek Professzor úr születés-napján és akkori gondolataimmal csatlakozom az Ő igen nagyívű életpályája során elért eredményekhez. Kívánok további szakmai sikereket! Vegye körül olyan szakmai környezet, amelyet azok alkotnak, akik az általa megalapozott tudományos diákkörökben nőttek fel és szereztek tapasztalatokat.
Isten éltesse Professzor Úr!
Tisztelettel: Mang Béla
"Elnök Úr, Főtitkár Úr, kedves kollégák, professzor hölgyek és urak, kedves hallgatók!
Valami oka van annak, hogy amikor az embert az OTDT vagy az OTDK bármelyik fóruma meghívja, akkor nehezen tud ellenállni, még akkor is, ha nagyon sok más elfoglaltsága hasonló kötelezettségeket jelent. Mindig keresem magamban, hogy ennek mi az oka. Nyilván az ember - ha lélekben egyetemi ember – nem tud más lenni, mint egyetemi oktató. Visszagondolok azokra a fórumokra, amelyekre megtiszteltek azzal, hogy meghívtak, és ahol a konferenciák keretében - például a Kaposvárott szervezett Agrártudományi Szekció esetében - módom volt részt venni a tagozati üléseken, díjakat kiosztani, és szembenézni azokkal a hallgatókkal, akik vállalva a tudományos diákköri munkával járó többletet, eredményt értek el és ennek az eredménynek láthatóan örültek. Nekem máig is lelkiismeret-furdalásom van ezen díjátadások után, mert nem tudom pontosan, hogy azok a karrierek, amelyek a szemekben ott láthatók egy ilyen díjkiosztón, vagy azok az előadások, azok a megnyilvánulások, amelyek színvonala igen nagyra értékelhető, hogyan folytathatódnak, mit tudunk ígérni az intézményben, a felsőoktatásban a későbbi karrier sikeres folytatása érdekében. Ez a kérdés mindig kérdés marad, nagyon nehéz rá válaszolni.
Én szeretném kicsit megkerülni az előadásban jelzett témát. Úgy gondolom, hogy napjainkban - ahogy Főtitkár Úr is jelezte - a felsőoktatásban, az oktatási rendszerben olyan átalakulások vannak napirenden, amelyek egy ilyen fórumon mindenképpen elmondandók, nemcsak azért, hogy információt cseréljünk, hanem őszintén kíváncsi vagyok - a későbbiekben is, más fórumokon és kötetlen alkalmakkor is - az Önök véleményére, mert azt tartom, hogy a felsőoktatásban a szféra egyetértése, támogatása nélkül érdemben reformot végigvinni nem lehet.
A szeptember az évnyitók időszaka, s én magam 16 évnyitón vettem részt. Csaknem hetven felsőoktatási intézményben nyílt meg a tanév és 105 ezer hallgatót fogadtunk a magyar felsőoktatásban. Nagyrészt - 52%-ban - állami támogatottak, a többiek költségtérítéssel vesznek részt a képzésben. A 105 ezer hallgató mellett mindenütt elmondtam egy másik fontos adatot, itt is megteszem: 107 ezer elsős gyermek kezdte meg tanulmányait Magyarországon az általános iskolákban. Ki-ki vonja le a következtetést a következő időszak folyamatairól e két adatból. A felsőoktatásban 381 ezer index van és 53 ezer oktató, dolgozó. Ily módon a magyar gazdaság, társadalom egyik legnagyobb szférájával állunk szemben, s ennek a rendszernek az átállításáról van szó napjainkban.
Azt tapasztaljuk - remélem, egyetértenek -, hogy a mai beiskolázási rendszerben a felsőoktatásba jó stratégiával be lehet jutni. Ma már a figyelmet inkább arra kell fordítanunk, hogy a karrierek, a későbbi elhelyezkedés hogyan alakul. Hogyan alakul azoknak, akik a versenyszférában képzelik el a jövőjüket; akik tanítóként, oktatóként a közszférában képzelik el a jövőjüket; és hogyan alakul azoknak, akik kutatóként, tudósként képzelik el a jövőjüket. Erre kiemelten figyelnünk kell, mert az előbb említett számokból ma már következik, hogy az elhelyezkedés nem egyszerű. Bár a média időnként jobban ijesztget minket, mint ahogy a tények ezt visszaigazolják.
A hallgatók ma több hónapot töltenek azzal, hogy igényüknek, lehetőségüknek megfelelő munkahelyet találjanak maguknak. Nincs nagy baj ebben a vonatkozásban, de bizonyos szakmákban láthatóan túlképzés van. Bár én szeretem a túlképzés szót használni, de oda kell figyelnünk, hogy a létszámok, a végzés, a munkaerőpiac, a különböző szférák diplomások iránti igénye hogyan alakul. Ha egy országban diplomás munkanélküliségről kell beszélni, abban az országban ebből sok minden más is következhet. Nem akarom, hogy erről kelljen beszélni. Legyen stratégiánk, legyenek jó becsléseink, és lássuk jól a világot e tekintetben.
A magyar felsőoktatás részben a kényszerek, részben a saját - én azt gondolom innovatív - készsége folytán állandó megújulásban van. Törvényei négy-öt évenként szétfeszítik a kereteket, és az európai csatlakozásból ebben az évben is különböző feladatok, kihívások következnek. Önök értesültek róla, hogy egy jó héttel ezelőtt Miniszter Úrral aláírtuk azt a dokumentumot Berlinben, amely egy egységes felsőoktatási térségben való részvételünk 2010-ig lévő feladatait tartalmazza. Ez a dokumentum nem formalitás, az aláíró 39 ország egyetértett azokban az elvekben, amelyek egy egységes felsőoktatási térségben követendőek. Tisztában vagyunk azzal - jómagam mindenképpen -, hogy egy ilyen csatlakozási folyamatban mindazt az értéket, amelyet a tudomány, a képzés, a felsőoktatás - akár hagyományaiban, akár szellemi potenciáljában, akár nemzeti sajátosságaiban - hordoz, fokozottan meg kell becsülni, ezeket az értékeket minden csatlakozásnál előtérbe kell helyezni.
De a csatlakozás alkalmazkodásból is áll. Mi egy európai felsőoktatási térségben egy új oktatási struktúrában fogunk oktatni, és tanulni. Ez az oktatási struktúra egy lineáris kétciklusú rendszert jelent. Ennek értelmében több munkaerőpiaci kimenettel, jobb igazodással, különféle hallgatói igényeknek megfelelő tanulási pályákkal rendelkezhetünk, amely elsősorban a diplomák versenyképességét kell, hogy szolgálja. Itt megállnék egy pillanatra, mert ezt a versenyképességet mindenki másképpen olvassa. A versenyképesség jelenti a magyar diplomás végzett hallgató eligazodását, értékét a világban, de jelenti azt is, hogy a magyar felsőoktatás - és ez már nem hallgatóhoz kapcsolódó - hogyan állja meg a helyét egy európai versenyben, egy felsőoktatási térségben. Hányan fognak érdeklődni magyar képzésben való részvételre, vagy ezzel szemben hányan döntenek úgy az oktatótársak közül, hogy kint folytatják munkájukat; a hallgatók közül - és ez a jobbik eset -, hogy nagyobb részt kint tanulnak tovább, majd visszajönnek, diplomát szereznek, átjárják Európát, vagy a világot.
Én azt gondolom, hogy a 2005-ös dátum nagyon feszes. 2005-re áttérni egy új képzési struktúrára nagyon nehéz, az csak a szakmák, a szakcsoportok, a tudományterületek egyetértésével, közreműködésével lehetséges. A tárcánál ezért kétirányú munka folyik. Az egyik, amely a szakmákra építve az új képzési struktúrákat próbálja bemutatni. Ezzel kapcsolatosan tájékozatom Önöket, hogy készen állunk kísérletek indítására, meghirdetésére, és készen állunk arra, hogy az intézményekben az átalakítási munkát legalábbis megértessük és legalábbis elkezdjük.
A tárcánál folyó munka másik nyomvonala a törvényi keretek kijelölése, amely egy új felsőoktatási törvényben részben a képzési struktúrát, részben pedig a finanszírozási törvényi kereteket kívánja rögzíteni. Ebben a rendszerben jelen lesz továbbra is - és ezt szeretném hangsúlyozni - a tömegképzési jelleg, és jelen lesz továbbra is a minőségi jelleg. Ne kívánják tőlem, hogy egyik vagy másik mellett letegyem a voksot. Az elsőnek kihívásai vannak: felzárkóztató programok, hallgatókkal való másfajta gondoskodás tekintetében. Az idén 72 ponttal lehetett bejutni a magyar felsőoktatásba - hadd mondjam egy kicsit oldottabban, hogy ez az "álomhatár", amit egy középiskolai hármas teljesítménnyel lehet elérni, sokaknak nem teljesült. Tehát ma olyan színvonalbeli változással találkozunk a tömegesedésből adódóan, amit kezelni kell tudni a felsőoktatásban. De ennél még fontosabb, hogy a minőséget meg tudjuk fogalmazni, és azoknak a hallgatóknak, akik arra alkalmasak, és akiknek a diplomájától, végzettségétől egy egész társadalom előrehaladását reméljük, programot tudjunk adni a képzésük során.
Mit nyújt a felsőoktatás ez utóbbi vonatkozásában? Ebben a reformfolyamatban összekapcsolódik a képzés átalakítása, az egyetemi működési rendszer változtatásával. Sokak szerint ez nem időszerű. Én úgy gondolom, hogy aki ismeri az egyetemi belső életet, és tisztában van azzal, hogy milyen hatékonysággal használjuk erőforrásainkat, milyen állapotban vannak ingatlanjaink, műszereink, laboratóriumaink, milyen elvárások vannak velünk szemben, az tudja, hogy nem teljes mértékben hatékony ez a rendszer. 40 milliárdos egyetemi rendszereket sokan ma profi menedzsment híján vezetnek, amiből természetesen hosszú évek óta nem volt probléma, de egy versenyre kihegyezett világban erre a kérdésre figyelmet kell fordítani. Az akadémiai szférát, professzor urakat, hölgyeket azzal kell terhelni, ami a legjobb lelkiismeretünk szerint nekik való: a képzés, az oktatás, a tudományos képzés, a tudományos kutatás. A működtetéssel kapcsolatban más típusú irányítást javaslunk. Ez a reform egy következő pillére, és a harmadik, hogy ezt olyan társasági, olyan gazdálkodási rendszerben tegyük meg, ami ebben a környezetben ma már elvárható. Valószínűleg fennmarad az egyetemek központi költségvetési státusza - egy oldottabb gazdálkodással, de nem titkolom, hogy vita folyik egy más típusú működtetéssel kapcsolatban is, ahol a fenntartói feladatokat közhasznú társaság oldaná meg, és tenné hatékonyabbá mind a képzés feltételeinek megteremtését, mind pedig a tőke bevonását, amely időszerű lesz a következő időszakban.
Nem akarok egyik vagy másik mellett érvelni. Azért van a vita, hogy ebből kikristályosodjon valami. A reform finanszírozási elemeiről nem szólnék, mert kiforratlannak érzem ahhoz, hogy tájékoztatást adjak róla. A tárca szándéka, hogy ezeket a folyamatokat a törvényi kereteken belül mindenképpen szabályozni kívánja, és ebben a folyamatban külön hangsúlyt szeretnénk adni a minőségnek. A minőség fogalma pedig természetesen elvezet a mai fórumhoz.
Amikor a konferencián szembenézek a hallgatókkal és a patronáló, vagy szervező oktatókkal, akkor elcsodálkozom rajta, hogy erre a tevékenységre többletpénzt több tíz éven keresztül sem az intézmény, sem a kormányzat jelentős részben nem fordított. Azt hiszem, hogy ami van, az nem nevezhető nagyságrendnek. Érdekes tehát a motiváció. Mi motiválja a hallgatót a többletre, mi motiválja az oktatót arra, hogy többletidőben, többletenergiával azt a nagyon fontos dolgot működtessék az intézményben, amiről én azt vallom, hogy egyetem az egyetemben: ahol oktató és a hallgató együtt alkot. Ez szerintem az egyetem, a felsőoktatás legfontosabb értéke, amit nem szabad feloldani új formák bevezetésével, nem szabad feladni egy személytelen távoktatási rendszer teljes bevezetésével. Ezt meg kell tartani, hiszen ismeretre ma mindenhol szert lehet tenni, az Internettől kezdve a médiáig, de a tudást ebből a párosból lehet igazán megszerezni.
Mit adnak tehát az intézmények a minőségi munkához? Elsőként az oktatót, aki - én azt gondolom, hogy ma természetes adottság - ilyen munkákat vállal. De ne vegyék természetesnek. Nagyon sok oktatótársunk állások halmozásával próbálja az életét élni, és ez azt jelenti, hogy bár sok helyen jelenik meg színvonalas előadásával, oktatásával, de a hallgatóval való kapcsolata, az egyéb foglalkozás - ami a teremben itt most felértékelődőben van - nem az ő sajátja. Szükségesnek tartom felhívni a figyelmet erre a folyamatra. De azt, hogy a magyar felsőoktatásban az oktatók szerepe, teljesítménye hogyan alakul, nem vagyok hivatott értékelni. Idő sincsen rá, bár én úgy gondolom, hogy ennek az oktatógárdának a színvonala, elkötelezettsége ma a legjobb, és az első számú feltétel a minőségi munka biztosításához. A másik feltétel, amit nem tagadhatunk, hogy ehhez a munkához ma már az infrastruktúra hozzátartozik. A mai tudományos teljesítményekhez a legkorszerűbb informatikai háttér, korszerű infrastruktúra kapcsolódik.
Örömmel veszem azt - kellemes feladat -, hogy az utóbbi időben szinte minden héten új épületeket, laboratóriumokat adhatunk át. Ennél sokkal fontosabb azonban, hogy ezek mögött oktatói közösségek pályázatai, teljesítményei állnak - önzetlen teljesítményei és pályázatai. És fontos az, amit én megtapasztalok - és most hadd osszam meg önökkel -, hogy az az oktató, aki ma egy megújult terembe lép be, ahol a XXI. századi technikához jut hozzá, más lélekkel áll a katedrára, más az ambíciója, más a kisugárzása, mint akinek a hagyományos eszközökkel, szerényebb körülmények között kell a kísérleteit bemutatnia, előadását alátámasztania. Tudom, hogy nem ez érték mérője, de higgyék el, nagyon fontos szempont. Az is fontos szempont - és nem haszontalan -, hogy minden intézményben, sok helyen a kollégiumokban is, hozzá lehet férni a számítástechnika, informatika ma már alapnak gondolt infrastruktúrájához. Azt remélem, hogy a tárcának ez a nagyon intenzív nyitása az informatika területén egy-két éven belül teljes körű ellátást biztosít majd a felsőoktatásnak. A 2,6 milliárdos eszközpályázatnál három intézmény már jelezte, hogy a továbbiakban nem kér eszközt. Tehát már eljutottunk oda, hogy telítettségről beszélhetünk néhány helyen. Természetesen az infrastruktúra területén ugyanilyen fontosak a könyvtári és egyéb fejlesztések is.
Kedves Kollégák, bár az integrált intézmények működésében nagyon sok tapasztalatot szereztünk, egy dologgal azonban mindenképpen adós maradt az integráció: nagyon sok helyen nem sugározza azt az integrált lehetőséget, amelyben több tudományterület együttes megjelenése párhuzamos képzéseket, új tudományterület kiépülését tenné lehetővé. A karok sajnos rövid távú érdekeik miatt bezárkóznak, az együttműködésnek nagyon-nagyon sok nehézségét tapasztalom. A könyvtár és nagyon sok infrastruktúra-fejlesztési program az, amely ezeket a pillanatnyi helyzeteket feloldhatja, hiszen ha integrált intézményben integrált rendszerek állnak rendelkezésre, akkor a kollégák soha nem zárkóznak el egymástól.
Mi szól még a tudományos és a minőségi munka feltételei mellett? Elsősorban azok a lehetőségek, amelyek ösztöndíjak formájában az előbb itt is említésre kerültek. Az Oktatási Minisztérium gondozásában számtalan ilyen lehetőség van, én erre nem térnék ki. Nagyon jól esik, hogy ezeket kiírhatjuk, és nagyon jól esik az is, hogy a posztdoktori programunkban el tudjuk indítani az első pályázatokat; hallgatókat, végzetteket, doktorokat tudunk fogadni, kutatásra, tudományos munka végzésére. Én úgy érzem, hogy ezek az ösztöndíjak, utazási lehetőségek a külföldi partnerekkel való együttműködések szabad mozgást adnak a hallgatóknak, és ha a magyar felsőoktatás vezetése el tudja azt érni, hogy a hallgatók finanszírozásában a külföldi lét is finanszírozható legyen - nyilván csak korlátozott formában -, akkor ezek a programok jól fognak működni.
Én azt remélem, hogy ezek mellett a formák mellett mindenképpen olyan értékelések és intézményi értékelések vannak a rendszereinkben, amelyek a minőségi munkát előtérbe fogják helyezni, és azok az oktatók kapnak hangot, nagyobb megbecsülést, akik vállalják, hogy a hallgatókkal többletben foglalkozzanak, őket a tudományos pályára elirányítsák. Örömmel vesszük azt, ha ezt kitüntetések, elismerések formájában a nyilvánosság is megismeri.
Van azonban egy nehézség, és ezt nem szabad tagadni: évente emelkedik az átlagéletkor az oktatók esetén, s ez azt jelenti, hogy a mobilitás nem a kívánatos irányú ebben a rendszerben. Én alkatomnál fogva - és miután olyan egyetemről jövök, amely 270 éves múlttal zsigereiben becsüli a múltat - becsülöm azokat, akik viszik az intézményt, de azt gondolom, hogy meg kell változtatnunk bizonyos szokásokat - a megbecsülés fenntartása és hangsúlyozása mellett -, és a rendszerben tudnunk kell fogadni az eredményes fiatalokat, kutatókat. Tehát egyfajta mobilitás-gyorsításra mindenképpen szükség lesz. Nagyon szeretném, ha erre nem rövidlátó pénzügyi kényszerek késztetnék az intézményeket, hanem tudatos intézményi politika része lenne a fiatalok fogadása, társoktatóként való működtetése, tanszéki befogadása, külföldi tanulmányútjának menedzselése (esetleg őt helyettesítendő ez alatt az idő alatt). Az eddigiek mind-mind olyan elemek, amelyeknek törvényi formát kell kapniuk, de ennél fontosabb, hogy az oktatói, egyetemi közösségek ezeket jól érzékeljék.
Befejezésül szeretnék még egy gondolatkört ide emelni, ez pedig a felsőoktatási intézmények környezetének jelentős megváltozása, amelyet a következő időszakban remélünk. Eljött az az idő, amikor a tudásigényes munkahelyek fejlesztése során a munkaerőpiacon jelenlévő foglalkoztatók kutatásai igényesebb munkát hoznak Magyarországra, és ilyet igényelnek egyetemeinktől, főiskoláinktól is. Elindult az a tudáscentrum program, amely intézményi infrastruktúrában ilyen típusú szervezeteket integrálna. Ha az Innovációs Alap - amely most parlamenti tárgyalás előtt van - jelentős anyagi hányaddal és a versenyszféra szereplőinek bekapcsolásával segít minket, akkor óriási lehetőség folytatódik, amelyben innovatív környezet alakulhat ki a felsőoktatás számára. Ezek teljesítményalapú fejlesztések, ahol a kutatásnak alkalmazási kimenetelei is lesznek. Bízom abban, hogy ezen a téren jelentős forrásnövekedés lesz a következőkben. Sikerként könyvelhetjük el, hogy a hallgatóink foglalkoztatása minimálbér nélkül, adómentes és járulékmentes lesz. Tehát: a kutatóknak, projektgazdáknak jó lehetőségként érdemes lesz hallgatókat foglalkoztatni, és éppen ezek lesznek azok a szférák, ahol a tudományos munka hasznosítása és gyakorlati értelme is bemutatható. A pénzügyi kedvezmények, változások a tudáscentrum-működtetésre egyaránt vonatkozni fognak. Reméljük, hogy a gazdasági ösztönzés felkelti a kedvét azoknak, akik tőkével rendelkeznek, és részt tudnak venni különböző modellek működtetésével ebben a programban.
Befejezésül szeretnék nagyon jó, eredményes munkát kívánni annak a közösségnek, amelyet az OTDT Magyarországon összefog. Azt gondolom, hogy a fórumokon beszélni kell ezekről a változásokról, amelyeknek csíráiról említést tettem. Oda kell figyelnünk, hogy valóban a tehetségek, az elit kutatók, leendő tudósok, leendő akadémikusok - ahogy Főtitkár Úr mondta - megfelelő indíttatást kapjanak. Ennek prioritása lesz a mindenkori felsőoktatási reformban, mert a felsőoktatás előrehaladása csak a minőséggel, csak a teljesítménnyel képzelhető el.
Jó munkát kívánok ennek a fórumnak is, és ígérem azt, hogy a tárca részéről azok a pótlólagos, másodlagos elosztású források, amelyek segíthetnek a rendezvényekben, a munkák finanszírozásában, el fognak jutni az érintettekhez. Az elmúlt év jó példát mutatott arra, hogy ez mindig a tisztségviselőkkel, Elnök Úrral való rendszeres egyeztetéssel történik. Kívánok mindenkinek szakmai sikereket! A felsőoktatási tanévben mindig azt szoktam mondani, hogy eredményes boldog újévet kívánok! Ez még talán október első hetében is így van. Legyen sikeres a tanévünk, s ebben a felsőoktatás leginkább saját teljesítményére, eddigi tapasztalataira számíthat. Köszönöm, hogy meghallgattak."
Mang Béla felsőoktatási helyettes államtitkár beszéde "Az egyetemi és főiskolai tudományos diákköri tevékenység intézményi feltételeinek javítása" címmel az OTDT nyilvános tanácsülésén hangzott el 2003. szeptember 30-án a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében.