"Beszélgetés Droppa Judit egyetemi tanárral, az idei OTDK Művészeti és Művészettudományi Szekciójának szakmai bizottsági elnökével, a közeljövőben világhírű képzőművészünk, Moholy-Nagy László nevét felvevő Magyar Iparművészeti Egyetem rektorával.
Droppa Judit DLA textiltervező iparművészként végzett 1973-ban. Munkácsy-díjas textilművész. Egyetemi tanár, a MIE rektora 1999 óta, az OTDK művészeti szekciójának egyik létrehozója, számos hazai és nemzetközi szakmai elismerés birtokosa.
A közelmúltban zajlott le a XXVII. OTDK, ezen belül a második Művészeti és Művészettudományi Szekció, melynek rektor asszony volt a szakmai bizottsági elnöke. Milyen feladatokkal járt ez a tisztség?
Maga a tisztség hasonló feladatokkal jár, mint más tudományterületek esetében, de itt a területből adódóan természetesen összetettebb a munka. A szekció, melynek létrejöttében az OTDT-nek vannak elévülhetetlen érdemei, azért született meg, hogy ne csak tudományos területen történhessen egy efféle megméretés az egyetemi diákság berkeiben, hanem a művészet területén is. Ebben a körben rengeteg közvetítő képzés zajlik, gondolok itt a tanárképzésekre - zene-tanár, énektanár, vizuális nevelőtanár, vagyis csupa olyan terület, ahol ezek az ambíciók ugyanúgy benne vannak a diákokban. Másképpen: bár ezek a hallgatók nem profi művészképzésben vesznek részt, de vitathatatlan, hogy sokan közülük igen tehetségesek. E tehetségek megmérettetésére más fórum nincs a hazai felsőoktatásban. Egyedül ez az alkalom biztosíthatja, hogy a professzionális művészképzésből érkező hallgatók munkái együtt szerepelhetnek tehetséges, de művészetközvetítési oktatásban részt vevő, vagy akár egészen más tudományterületek felől ide érkező diákok alkotásaival. A színvonalból persze nem adhatunk alább, ez teszi csak lehetővé az egyes pályaművek összemérését, tehát hangsúlyoznám, hogy semmiképpen sem amatőr mozgalomról van szó. Ebből a szempontból a művészeti szekció léte rendkívül fontos visszajelzés lehet annak a nagy diákmennyiségnek, akikben feszülnek hasonló ambíciók, de esetleg azon a szűk területen, ahol ő tanul, ezt nem tudja felszínre hozni.
Két évvel ezelőtt, először a mozgalom történetében, itt, a Magyar Iparművészeti Egyetem falai között rendezték meg a művészeti szekciót, most pedig Szegeden. Adódik a kérdés: miért éppen most, illetve eddig miért nem került erre sor?
Korábban is volt már erre kísérlet, kiállítás formájában. Végül amikor Szendrő Péterrel felvettük a kapcsolatot, megállapodtunk arról, hogy ez más legyen, mint egy művészeti fesztivál, a komolyságát az adja meg, hogy kísérődolgozatokkal, elemzésekkel kell részt venni a versenyen. A művészet jó néhány területén természetesen diploma sem kell ahhoz, hogy valaki például kiváló színész vagy zenész legyen, de fontos tudnunk, hogy a művészértelmiség-képzés az egyetemek feladata. Rengeteg elméleti és más jellegű háttértudás átadásával itt olyan embereket képzünk, akik tisztában vannak vele, hogy felelősséggel alkotnak, az alkotáshoz vezető utat jól ismerik, meg tudják fogalmazni a kapcsolódó elméleti háttér kérdéseit. A művészeti diákkör az imént elmondottak mozgalomként való megtestesítése. Az OTDK-n azok a hallgatók tudnak részt venni, akik nem kizárólag iskolai munkájukban kiemelkedőek, hanem azon kívül is, továbbá egy dolgozattal is képesek alátámasztani művüket, melyet meg tudnak védeni egy, a zsűri előtt elhangzó beszélgetésen. Vagyis a diákkör más szekcióitól eltérő módon, de hasonlóan profi szellemiségű és profi megvalósulású művet tudnak létrehozni. A tárgyalkotók, képző- és iparművészek esetében természetesen tárgyakról van szó; az előadóművészet már némileg nehezebb terep: jellegéből adódóan ott még kevesebb jelentkező akad. Egyedül a zeneművészet ismerte fel igen korán az ebben rejlő lehetőségeket, mely esetében szinte azt mondhatnám, hogy a felsőoktatási intézmények kapva kaptak a megmérettetés efféle formáján. A többi területen nehezebb mozgást elérni, ahogy az sem könnyű, hogy a profi művészképzésben részt vevő hallgatók kitegyék magukat egy megmérettetésnek, ugyanis egyelőre kissé "lekezelik" a dolgot, nem érzik át fontosságát. Szemmel láthatóan olyan területekről jönnek hallgatók nagyobb ambícióval, amelyeken profi képzés nincs. Nem szabad azonban türelmetlennek lennünk, én a folyamat elindítását gondolom fontosnak, s azt, hogy jó irányba menjen, vagyis soha ne váljon amatőr művészeti mozgalommá, s minden esetben profi mércét jelentsen. Az OTDK maga és a múltja garanciát jelent a magas színvonalra, ezért is csatlakoztunk hozzá. Idén csak vizuális és zenei művészetek kategóriában oszthattunk díjakat, mivel nem jelentkeztek elegen más területekről. Bízom abban, hogy amint ez jobban átmegy a köztudatba, ezen a téren is javulást tapasztalunk majd.
Mindenesetre a mozgalomba egyre több intézmény kapcsolódik be. Mondanom sem kell, hogy a költségvonzatok itt mások, mint a hagyományos tudományágaknál: itt a produkciókat, alkotásokat utaztatni kell, nem pusztán feladni postán egy dolgozatot. A Magyar Iparművészeti Egyetem állt a mozgalom élére azért is, mert lévén hogy hallgatóink alkalmazott művészeteket tanulnak, itt alapvetően sokkal természetesebb az írás- és fogalmazáskészség a számos kiegészítő tantárgy miatt. Mi a hallgatóinkat már öt évvel ezelőtt is indítottuk társadalomtudomány kategóriában, de visszatérő probléma volt, hogy a hallgatók rendszeresen olyan mennyiségű kiegészítő anyagot, például illusztrációt akartak a dolgozathoz csatolni, amitől egy adott szekció programjába már nemigen fért bele, s ráadásul nem is voltak meg a megfelelő sikerélmények. Ezek a dolgozatok tehát ilyen körülmények között bizonyos értelemben sérültek. Ez adta az első lökést a művészeti szekció jelenlegi formája felé, hiszen rendkívül izgalmas és érdekes témákról van szó - a falfirkáktól az animácókig számosat említhetnék. A terület alapvető problémája, hogy hiányzik a mögöttes elméleti képzés. Ennek a szükségét bárki megtapasztalhatja: a vizuális kultúra jelentőssé válása mára közhely lett.
Ha jól értem, a kiválóan zongorázó orvostanhallgató is bátran jelentkezhet a művészeti szekcióba...
Az OTDK szervezeti háttere azonos. Az említett példánál természetesen akadhatnak nehézségek: ha például az anyaintézményben nincs megfelelő művészeti képzés, akkor ott nem történhet meg az előzsűrizés, ezért nyilván más egyetemet vagy főiskolát kell ezzel megkeresni.
A művészeti diákköri alkotások kapcsán óhatatlanul felmerül egy laikusnak tűnő kérdés: mennyiben mások itt az elbírálás szempontjai?
A munkákban át kell sütnie a tehetségnek, amit rendkívül nehéz megfogalmazni, továbbá pontosan kell látni az alkotás létrejöttének mozgatórugóit. Vagyis elemezni kell tudni a beadott pályaművet a zsűri előtt is, akik bizony rákérdeznek a felmerülő problémákra. Ezt a két szempontot igen nehéz együttesen érvényesíteni, de igyekszünk olyan szakértőket megnyerni zsűritagnak, akik az adott terület legjobb ismerői. Lehet, hogy nem olvasnak rutinosan több száz oldalnyi dolgozatot, de megfelelő oktatási gyakorlattal és szakmai tapasztalattal rendelkeznek ahhoz, hogy pontosan érzékeljék a problémákat. Nem mehetünk el az összehasonlítás kérdése mellett sem. Szeretnénk változtatni a kiscsoportos értékelés módszerén, ami az írott dolgozatok esetében működik. A mi esetünkben optimálisabb lenne nagyobb létszámú csoportokban, de több kategóriában díjat osztani, mivel így objektívebbé válik a szemle. Annak idején abban maradtam Szendrő Péterrel, hogy az első kettő művészeti diákkört ebben a rendszerben bonyolítjuk, ezt követően pedig a tapasztalatok alapján teszünk javaslatot változtatásokra, ha szükséges.
Az előzsűri és a selejtezés rendszere ugyanúgy működik, mint az egyes tudományágak területén?
Pontosan ugyanúgy: ez egyetemi és főiskolai hatáskör. Az a felsőoktatási intézmény, amely saját művészeti diákkört kezdeményez, ott kiválogatja a beérkezettekből a megfelelő színvonalúakat, s a legjobbak kerülnek tovább az országos diákkörbe. Mivel nem minden egyetemen van művészképzés, ebből adódnak esetleg technikai problémák, melyekre már utaltam.
A döntőbe bejutott művek esetében sincs arról szó, hogy valaki felmutat egy fotót, s ezzel minden el van intézve. Az alkotáshoz természetesen egy dolgozatot kell csatolni, melynek alapján aztán a zsűri kérdéseket tesz fel.
A döntőbe továbbjutott, illetve a díjazott pályaművekből lehet esetleg általános következtetéseket levonni a magyar művészeti gondolkodás korszerű irányait illetően?
Egyelőre még nem, erre rövid volt a rendelkezésünkre álló idő. Ráadásul nagyon fontos lenne, hogy a profi művészképző intézmények jelen legyenek a versenyen - az összehasonlítás miatt természetesen, nem azért, hogy uralják a mezőnyt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a mi témánkban első alkalommal például egy kertészmérnök nyert díjat a tárgyaival. Minden kezdeményezés indulásakor a jószándék mentén kell hogy működjék, és a mérce szintbeállásához szükség van egy kis időre. Ez természetesen korántsem jelenti azt, hogy rossz munkák szerepeltek volna eddig.
Ahogy például a bölcsészettudományok kapcsán gyakran felmerülő kérdés, a művészetek esetén is előkerülhet: a hasznosság és az alkalmazhatóság szempontjai fontosak-e ezen alkotások kapcsán?
Ha a szekció kategóriái megerősödnek, mindenképpen. Gondolok a design, a tárgytervezés kategóriájára. Az egész területet nyugaton "kreatív iparnak" hívják, ami arra utal, hogy a gyártás és a feltalálás nem feltétlenül egy helyen zajlik, vagyis a szellemi tőke jelenti az ipart, s a gyártási folyamatokat máshová helyezték át. Ebből adódóan a fejlett országokban a kreatív ipar egyre inkább előretör, s "eszi" az ötleteket, majd megkeresik a megfelelő gyártót. Mi egyelőre abban a fázisban vagyunk, hogy a gyártást ott akarják lebonyolítani, ahol az ötlet születik, ami nem működőképes sok esetben. Ha ez a helyzet javul Magyarországon, amiben erősen bízom, hiszen mi éppen erre képzünk hallgatókat, akkor ez a szemlélet átszivároghat többek között például a művészeti szekcióba is. A szellem, az innováció, a kreativitás és magas szintű alkotás egyszerre kell hogy megtestesüljön.
Az Ön egyetemének hallgatói el tudnak helyezkedni szakmájukban, vagy pedig ez a piac is telítődött?
A mi helyzetünk sajátos: nemzetközi stúdiókba képzünk hallgatókat, mivel éppen a designtevékenység ma már ilyen műhelyekben zajlik - az olasz Fiat cég tervezői között akad egy-két olasz is, de nem ez a jellemző, s hasonló példákat mondhatnék más világcégek esetében. A mi hallgatóinkat arra kell felkészítenünk, hogy használható partnerek legyenek hasonló nemzetközi projektekben. Ez nem jelent mindig külföldön való tartózkodást, hiszen ma már számítógéppel a távolságok áthidalhatók. Az elmúlt öt évünk erről szólt: ötszáz hallgatónk közül félévente 70-80 tölti tanulmányait külföldi egyetemeken, szakgyakorlatokon. Számos cégnek dolgozunk: a Mercedes Benz-zel már negyedik féléve igen szoros a kapcsolatunk, de említhetnék másokat is a Brauntól az Audin át a Siemens-ig. Természetesen nem mindegyik esetben van szó termékről, sokszor fejlesztésről, vagy a jövő tárgyát meghatározó kreatív ötletről. Folyamatosan nemzetközi pályázatokon indítjuk hallgatóinkat azért, hogy mindenképpen bekerüljenek a design nemzetközi vérkeringésébe. Sok esetben bizonyos feladatokra állnak össze csapatok, azaz 2-3 éven át dolgoznak egy projekten, aminek befejeztével más kihívások következnek a team tagjainak életében. Bízom abban, hogy ily módon piacképes európai tudást tudunk átadni hallgatóinknak.
A változó felsőoktatásban az OTDK szerepe, funkciója változni fog rektor asszony szerint?
Két eset lehetséges. Az egyik eshetőség, hogy a Bachelor-képzésben már megjelenik, hiszen segítő lehet a Master-szint felé. A másik, hogy a Master-képzés színvonalát az OTDK-ban részt vevők tovább tudnák emelni, ami akár belépőt jelenthetne a doktori szinthez. Az egyetemeknek nagyon komolyan kellene venni a diákköri munkát. Elengedhetetlen és országos érdek rávenni a hallgatókat, hogy önállóan kutassanak és dolgozzanak. Ami a művészeti egyetemeket illeti, legtöbbjük nem kétlépcsős képzésben gondolkodik, a mi egyetemünk ebben kivétel. Ennek az az oka, hogy tapasztalataink szerint a mi területünkön Európában jellemzően kétlépcsős képzés zajlik, és Master-szinten történik a szakosodás - ezen a szinten járműtervezést például Spanyolországban, Németországban vagy Magyarországon érdemes tanulni. A feltételek és a nemzetközi piacra kerülés adottságai is jobbak lehetnek külföldön. Mivel a művészeti területeken óhatatlan hajtóerő, hogy a hallgatók látják és figyelik egymás munkáját, ezért itt nem lesz olyan csökkenés a Bachelor- és a Master-szint között, mint másutt. A jobb hallgatók természetesen magukkal húzzák a gyengébbeket: a versenyszellem mindenképpen szükséges.
A szakma - akár itthon, akár nemzetközileg - figyeli a művészeti diákkör eredményeit?
Még nem telt el annyi idő, hogy erre egyértelmű választ adhassunk. Idővel, négy-öt szekció megrendezése után fontosnak gondolom a színvonalas anyagok kiadását. Mivel itt sokszor vizuálisan befogadható alkotásokról van szó, nem kell hosszú dolgozatokat fordítani, mint más tudományok esetében. Az időbeli összehasonlítás is izgalmas lehet: látni, mennyit változott egy hallgató teljesítménye hosszabb idő alatt. Egy efféle visszatekintés más területen nem biztos, hogy ennyire érdekes lehet, hiszen ott a dolgozatok akkor megjelentethetők, aktuálisan. A művészetek - s gondolok itt akár színházi, akár táncművészeti produkciókra - számára azonban mindenképpen tanulságokkal szolgálna egy ilyen lehetőség.”
A Droppa Judittal készült interjút 2005-ben a Mindentudás Egyetemének munkatársa készítette.
Forrás: Mindentudás Egyeteme honlap