Megtisztelő öröm a számomra, hogy hetvenedik születésnapján köszönthetem Szendrő Péter barátomat. Számomra Péter nemcsak a kiváló agrár gépészmérnök, nemcsak a Szent István Egyetem volt rektora, az agrárgépész doktori iskola alapító vezetője és számos tehetséges ifjú agrármérnök mentora. Számomra Szendrő Péter a legtehetségesebb magyar egyetemi hallgatók fáradhatatlan pártfogója, érdekeik talán legharcosabb és legkövetkezetesebb képviselője is.

Szendrő Péter az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnökeként, a Pro Scientia Aranyérem alapítójaként már több mint húsz éve azokat az egyetemi hallgatókat próbálja "helyzetbe hozni", akiket tehetségük és szenvedélyes alkotó vágyuk vezérel. Akik már hallgató korukban megkeresik azt a mestertanárt, aki mellé elszegődve kipróbálhatják "oroszlán-körmeiket". Aki felébreszti bennük a tudomány szolgálatának hivatástudatát, és aki elindítja őket a kutatóvá válás felé. A diákkörösök önként vállalják a lemondást, a kitartó és tartós munkálkodást, mert vonzza őket a kiváló mesterek példája, és sokan már első próbálkozásuk során átélik az alkotó munka örömét, a szép, az érdekes és az értékes megszületésének, az alkotásnak a varázslatát.

Szendrő Péternek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy Magyarországon az elmúlt húsz esztendőben az egyetemek és főiskolák tudományos diákköreiben évente több ezer diák talált rá mesterére és elindult a kutatóvá válás útján. Az egyetemi hallgatók 7-8 százaléka keresett mestert, és 2-3 százalékuk el is jutott az első kutatási eredmény bemutatásáig. Sokan közülük már ismert tudósok, maguk is mestertanárok. Az Akadémia tagjai közül is sokan már hallgatóként csatlakoztak egy-egy akkori mestertanárhoz, és tudományos diákköri pályázatokra írták első dolgozataikat. Jómagamat is 1955-ben elsőéves egyetemi hallgatóként vonzott magához a Simony Károly körül működő műegyetemi tudományos iskola varázslatos légköre, és első dolgozataimat 1958-59-ben tudományos diákköri pályaművekként készítettem.

A tanár számára mindig nagy öröm, ha diákjai értékeket fedeznek fel önmagukban, és tehetségük kibontakoztatásához segítségét kérik, s így figyelemmel kísérheti a tanítványok intellektuális fejlődését. Nagy megtiszteltetés és nagy felelősség, ha egy tehetséges diák mestertanárának választ valakit. Nem könnyű feladat, mert akik ma ülnek egyetemünk padjaiban, azok közel 50 év múlva fognak nyugdíjba menni. Úgy kell ma felkészülniük hivatásuk gyakorlására, hogy az elkövetkező 50 évben meg tudják állni a helyüket. Tisztában kell lenniük azzal, hogy az elkövetkezendő 50 évben ők is, meg szakterületük is nagyon sokat fog változni.

Minden szakmának vannak tartós érvényességű törvényei és alapismeretei, amelyek lassabban változnak, mint az éppen aktuális ismeretek. A mestertanárnak nehéz ötven évre előre látni. De mindannyian ismerjük szakmánk elmúlt ötven évének történetét. Mérnök hallgatóinknak keveset tudunk arról mondani, hogy milyen technika és milyen technológiák lesznek ötven év múlva, de arra felhívhatjuk a figyelmüket, hogy ötven évvel ezelőtt például sem Internet, sem személyi számítógép, sem mobil telefon, sem computer tomográf nem létezett. Mikroprocesszor, sőt lézer és tranzisztor sem volt. Pedig "az atomok ugyanazok voltak", a fizika és kémia alaptörvényei, a mechanika, az elektrodinamika, a szilárdtestfizika és a kémia fontos törvényei, amelyek e gépek tervezésének elméleti alapjait képezik nem sokat változtak. A természet ugyanaz, így a természet már korábban felfedezett törvényei ötven év távlatából is igazak. A most elsajátított matematikai ismereteiket használni tudják majd ötven év múlva is. Fontos tehát, hogy a mérnökök és orvosok képzésében nagy súlyt fektessünk a matematika és a természettudományok alaptörvényeinek mély megismertetésére a ma modern gépek technológiája mellett.

Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy mivel minden mester tanítványként kezdi kutató pályáját, és sok igazán sikeres tanítvány mesterré válik, a mester mesterének és a tanítvány tanítványának életpályája időben nagyon távol esik egymástól. A mai mesternek e távolságot bölcsen kell áthidalnia. A mi szüleinket és tanárainkat részben még a XIX. században tanuló mesterek tanították. A ma elhangzó egyetemi előadások hallgatói viszont most huszonévesek, és ötven év múlva vonulnak majd nyugalomba. Az ő tanítványaik hatása már átnyúlik a XXII. század elejére. Ezért is nagyon fontos, hogy a képzésben, különösen a kutatók képzésében, megteremtsük az invariáns törvényszerűségek és az éppen aktuális alkalmazási ismeretek egészséges egyensúlyát.

A tehetség nagyon fontos, de megléte a sikeres alkotó életpálya csak egyik - bár szükséges - előfeltétele. A szenvedélyes szakmaszeretet és a kitartó munkálkodás is fontos, de ez sem elég. Nagyon fontos az is, hogy a pályakezdő kutató mielőbb megismerje önmagát és személyes "küldetését". Hogy figyeljen, és nyitott legyen azokra a a jelzésekre illetve alkalmakra, amelyekben képességei működtetésével szolgálhatja a közjót. Az önismeret, a küldetéstudat és a kihívás együtt jelölik ki az utat. És ezt minden egyes embernek magának kell felfedeznie. A mestertanár e felfedező úton csak segítőtárs lehet. És a felismert úton el is kell indulni, bátran, szenvedélyesen kutatva az értékeket, kitartóan dolgozva a műalkotáson. Végig kell futni a pályán, a választott tudományág jeles képviselőinek életpályáját figyelve, makacs következetességgel csiszolva a szakterület kategóriáit, új paradigmákat építve és azokat a gyakorlatban kipróbálva, szakadatlanul pontosítani, mélyíteni a valóságképet. A feladat nem kisebb: új művet kell alkotni, eredeti és jelentős művet.

Hogy hogyan? Erre receptet adni nem lehet. Az eredetiségnek, a sémamentességnek nincs sémája. A mestertanár példájának lemásolása, a módszertani útmutatások követése nem mindig vezet célhoz, sőt gyakran terméketlen látszateredményekre vezet. Nincs recept. Makacs következetesség, sok, nagyon sok munka, türelem, intelligencia, egyszóval tehetség kell az új művek alkotásához. Aki érzi magában az Isten adta tehetséget, aki már megtalálta azt az iskolát és mestertanárt, aki körül érzi az alkotó légkör varázslatát, figyeljen azokra a problémákra, amelyek megoldására képesnek érzi magát, tűzzön ki méltó célt, és induljon el azon az úton, amely eredeti és jelentős mű alkotásával választ ad a kihívásra.

Ad Multos Annos Szendrő Péter

Főoldal