Amikor e kötet szerkesztői megkérdeztek, közreműködnék-e egy ilyen vállalkozásban, gondolkodás nélkül, a legnagyobb természetességgel mondtam igent. Elsősorban arra gondoltam, a fiatalok körében végzett, felbecsülhetetlen értékű szervezőmunkádra, a Pro Scientia Aranyérmesek Társasága megteremtésére fogok koncentrálni. Aztán néhány nap alatt átgondoltam az elmúlt majd’ másfél évtizedet, és ráébredtem: sokkal többről van itt szó, mindenről kell írni.
Aztán meg is ijedtem: olyan személyiségek mellé kerülök be, akik 30-40-50 éve ismernek és elismernek Téged. Az én "Szendrő-élményeim" csak 1995-től datálódnak. Ez a koromból adódik, hiszen én akkor születtem - 1972-ben-, amikor Te már országos diákköri konferenciát szerveztél nagy sikerrel. Tudok én valamit hozzátenni a te méltatásodhoz, ünneplésedhez? Igen! Épp nekem, és azoknak, akiknek képviseletében szólok, feltétlenül hozzá kell tenni ehhez! Hiszen Te, Tanár Úr, épp erre tettél fel annyi mindent: a fiatalabb nemzedék támogatására, a generációs párbeszédre, a lehetőség megteremtésére meglehetősen arisztokratikus jellegű tudományos világunkban. Nem kímélve erőt és fáradságot, az 1980-as évek második felétől szervezed a tudományos közélet egy jelentős szelvényét, adsz bátorságot, hitet és tartást a tudományos szárnypróbálgatásokhoz itthon - és ma már nem csak a világ minden részén dolgozó fiatal magyar tudósok, tanítványok, hanem a WAYS (World Academy of Young Scientists) kapcsán elmondhatjuk - világszerte.
Több interjúban is arról beszéltél, mennyire fontosak, meghatározóak életedben a mentorok, a példaképek, azok a tanárok, akikre fel lehet nézni. Azt hiszem, így van ezzel mindenki. Az én első Szendrő-élményem, amikor megtanultam, hogy Szendrő Péterre fel lehet, és fel kell nézni, nem sokkal a Pro Scientia Aranyérem elnyerését követő időre datálható, amikor életemben először támogatásért pályáztam az OTKA-hoz (akkor még fokozat nélkül is lehetett ifjúsági OTKA-t nyerni). Korábbi TDK-témavezetőm, ekkor tanszékvezetőm javaslatára írtunk egy levelet az OTDT elnökének, az addig egyszer, az aranyérem átadásakor látott Szendrő Péter professzor úrnak, és kértük, erősítené meg pályázatomat egy olyan támogató levéllel, amelyben mint friss aranyérmest, a támogatás elnyerésére alkalmasnak tart. Megvallom, sem Stipta tanár úr (tanszékvezetőm és mentorom), sem én nem különösebben bíztunk válaszban. Hiszen - és most kicsit ünneprontó leszek - annyit tudtunk ott, a miskolci végeken Szendrő Péter professzorról, hogy agrármérnök, műszaki tudománnyal foglalkozik (tehát nem ért a joghoz, pláne a jogtörténethez), "nagy ember", jelentős pozícióban van (tehát nem lesz ideje ilyen apróságokkal foglalkozni), ráadásul rajtam kívül csak abban az évben még 44 aranyérmes lett (miért is törődne, foglalkozna mindenkivel).
Aztán, nagy meglepetésre szinte azonnal jött a válasz, és mintha régről ismerne, a baráti hangú támogató levél. Nem túlzás, azt hiszem, ha azt mondom, valódi élmény volt. Sokáig elemezgettük még Stipta Istvánnal (aki a fiatalok pártolása iránt maga is elkötelezett, igazi tanárember) ezt a gesztust, amely önmagában nagyon sokat mondott el Szendrő Péterről. Ez az élmény meghatározó volt számomra, elkötelezettséged igaz bizonyítéka, tény, maxima, amelyből azóta sem engedsz, és amelyet volt szerencsém az elmúlt közel másfél évtizedben személyesen is sokszor megélni.
Azóta már tudom: Szendrő Tanár Úr kifogyhatatlan az ötletekből, ha a fiatal kutató generációról van szó. Mi, fiatalabbak valóban ezt tekintjük életművének. Fel lehet ezt egyáltalán sorolni?
Megerősítette, hatékony fórummá tette az Országos Tudományos Diákköri Tanácsot. Évről-évre átgondolt reformokkal kialakította azt a jól szervezett, széleskörben elfogadott standardok alapján működő diákköri szervezet- és konferenciarendszert, amely képes arra, hogy a teljesen átalakult felsőoktatási szférában is megtalálja, kiválassza a tehetséges hallgatókat, számukra bemutatkozási lehetőséget és sikerélményt nyújtson, mintegy első lökést adjon a tudományos pályán maradáshoz. Nagyon fontosnak tartom, hogy munkatársaival, az OTDT elnökségével és titkárságával együtt a diákköri műhelymunka mind objektívebb bírálati rendszerének, valamint etikai szabályainak kidolgozására is nagy hangsúlyt fektet. Mert nagyon fontos, hogy a szárnybontogatók ne kapjanak meg nem érdemelt pofonokat, ne érjék őket igazságtalanságok, ne vegyék el kedvüket kicsinyes visszaélésekkel. Az OTDT-nek egyedi arculatot adott, olyan szervezetté tette, amely elfogadott tárgyalópartnere az oktatási kormányzatnak is, amely törvényi szinten van jelen a magyar felsőoktatás-politikában.
Elnöksége alatt az OTDT kidolgozta és formába öntötte az önzetlen támogató munka elismeréseit, kialakult az OTDT mai elismerési rendszere, amelyben hallgatókat, oktatókat és életműveket egyaránt el lehet ismerni. Az 1987-ben megszületett ötlet alapján az OTDT 1988-ban alapította meg első jelentős kitüntetését, a Pro Scientia Aranyérmet "az egyetemisták és a főiskolások alkotókészségének kibontakoztatása, szaktudásának elmélyítése, a tehetség, az egyéni teljesítmények jobb megbecsülése és elismerése céljából." Nagyon fontos annak a kritériumrendszernek a meghatározása, hogy ki, milyen teljesítményért nyerheti el az Aranyérmet. A szabályzat szerint a kitüntetésben pályázata alapján olyan fiatal részesülhet, "aki tanulmányai során az általa választott szakterületen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és arról pályamunkák, előadások vagy irodalmi, művészeti és tudományos alkotások formájában számot adott." Azt, hogy a "klasszikus PSA-érem" mellé mára felnőtt a Pro Arte Aranyérem, amely a művészeti területek kiemelkedően teljesítő hallgatói által nyerhető el, valamint a Junior Pro Scientia Aranyérem a középiskolás korosztály kutatóinak kitüntetése, az OTDT, és Szendrő elnök úr helyzetfelismerését, széles látókörét dicséri.
A hallgatók körében igen nagy tekintélye van az aranyéremnek, az eredményes diákköri tevékenység ma már szinte belépő a tudományos utánpótlás világába. Az Aranyérmet is évről-évre nehezebb elnyerni, hiszen - mint az odaítélő "kis-zsűri" egyik tagja, látom - ma már egy-két (bizonyos tudományterületeken még több) megjelent publikáció, külföldi tanulmányút és természetesen a kiváló tanulmányi előmenetel szükségképpeni feltételei a sikeres pályázásnak. De e kiválasztás eredményességét leginkább az jelzi, mi lett abból a mára már több mint 400 aranyérmesből, akik az MTA mindenkori elnökétől és Szendrő Tanár Úrtól ott, az Akadémián átvették kitüntetésüket. Ma már többük az MTA doktora, saját laborral, kutatócsoporttal, akár tanszékkel - itthon vagy külföldön -, sokan PhD-vel rendelkező docensek, kortól függően poszt- vagy predoktorok, tanársegédek, a legfiatalabbak jelentős része doktorandusz. Ez a jó kiválasztás legigazabb bizonyítéka.
A hallgatói elismerések mellé az OTDT felsorakoztatta a diákokat segítő oktatók teljesítményének elismerését is: számos jogelőd kitüntetés után született meg a Mestertanár Aranyérem, amelynek plakettjét az Athéni iskola részlete díszíti, és azok a témavezetők, oktatók, kutatók kaphatják meg, akik a tudományos diákköri munkában legalább tíz év óta aktívan, eredményesen vesznek részt. Egész oktatói életművet ismer el az OTDT emlékérme, amelyet Szendrő Péter javaslatára a Tanács Máriás Antalról, a néhány éve elhunyt közgazdász professzorról nevezett el, és amely kétévenként három jeles tudós tanáregyéniségnek adható.
Szendrő Péter - nem ok nélkül - fontosnak tartja a tudományos diákkörök külső elismertetését is, ezért jó érzékkel a mozgalom mellé tudott állítani jeles politikusokat, államférfiakat is. Kiváló példa e tekintetben Göncz Árpád köztársasági elnök úr, de éppúgy Kosáry Domokos és Glatz Ferenc MTA elnök urak, akik jó szívvel támogatták a diákkörök ügyét. Őket a honoris causa Pro Scientia Aranyéremmel ismerte el az OTDT. Ezen kívül megemlíthetjük még az OTDT Arany Kitűzőjét, amelyet elsősorban a tdk civil támogatóinak adományoz az OTDT - ismét csak Szendrő Péter kifogyhatatlan találékonyságának eredményeként.
Az OTDT sikere tehát Szendrő Péter sikere. Azonban e siker záloga az is, hogy mindig tudta, ki a megfelelő ember ahhoz, hogy a titkárság működjön. Hiába okos ugyanis a fej, ha nincs kéz, amely előkészít, megold, elkötelezett munkával szervez és sikerre vezet. Tanár Úr nagy érdeme, hogy mindig jól választotta meg munkatársait. A hőskorban Csikesz Erzsébet, majd Jánosi Melinda, később hosszú időn keresztül Koósné Török Erzsébet volt az OTDT "keze", akik jelentős személyes elkötelezettséggel vették ki részüket a közös munkából. Ha ők nem lettek volna, biztos, hogy az OTDT nem tudta volna azt a hihetetlen országos szervezőmunkát véghezvinni, nem válhatott volna szinte támadhatatlanná, kikezdhetetlenné a tudományos diákkör (és talán a PSAT sem létezne). Most Baranyainé Réti Gabriellát vette maga mellé, akinek szintén szívügye a tehetséggondozás, és ez hajtja előre, ha kell, a hullámokkal szemben is.
Az OTDT szakmai kapcsolatai folyamatosan bővültek, szélesedtek. Intézményes kapcsolat alakult ki a Kutató Diákok Országos Szövetségével, a Magyar Tudományos Akadémiával, együttműködés a Mindentudás Egyetemével, a Tehetségpártolók Baráti Körének a személyes ismeretségi hálózatot felhasználva történt megalapítása, a már említett WAYS létrehozása az UNESCO égisze alatt, és alapító titkárságának működtetése éveken keresztül, a Magyar Fiataltudós Fórum megteremtésének kísérlete, amellyel a hazai ilyen profilú szervezetek lehető legszélesebb köre kerülhetett egy platformra, és még sorolhatnánk.
Meg kell még említeni Szendrő Péter különleges aktivitását a tudományos közélet szervezése terén. Ő ugyanis nem elégedett meg annyival, hogy létrehozta a Pro Scientia Aranyérmet, hanem annak is szükségét érezte, hogy az aranyérmesek "elitcsapatát" összehozza és egyben is tartsa. E célból alapította Kövér Bandi Bácsival és Patvaros Józseffel a Pro Scientia Alapítványt, majd szorgalmazta és hívta életre 1992-ben a Pro Scientia Aranyérmesek Társaságát, a PSAT-ot. A PSAT valóban Szendrő Tanár Úrnak köszönheti létét, és azt, hogy mára bejegyzett egyesületként működik, aktív tagjai tudnak, és akarnak tudni egymásról - akár személyesen, a konferenciákon, akár egymás tudományos előmenetelének egy-egy állomásán, akár az iwiwen (lám, ilyen ez a mai világ), ahol saját klubunk van. Kétévenként szervezik meg három szekcióba osztott tudományos előadásaikkal a PSAK-ot, a Pro Scientia Aranyérmesek Konferenciáját, hogy ezáltal szakmai nyilvánosságot biztosítsanak a fiatal kutatók új eredményeinek mind szélesebb körben történő bemutatásához, interdiszciplináris eszmecserére adjanak lehetőséget, és kísérő programként közéleti beszélgetéseket szervezzenek a hazai tudományos utánpótlás, az elitképzés és a tudományos kutatás aktuális kérdéseiről.
Tudom, a Te terveid szerint a PSAT-nak komoly érdekvédelmi szereppel rendelkező, mára tudománypolitikai kérdésekben megkerülhetetlen szakmai szervezetté kellene lennie. (Bocsásd meg nekünk, hogy még mindig nem az. De létezik, összetart és a maga módján szervez is. Ez a mai, atomizálódott, individualizálódott, rohanó világban már önmagában érdem és érték.) Sokszor hangoztattad, milyen hiányérzeted van a fiatalabb nemzedék oktatás- és tudománypolitikai részvétele tekintetében, és mennyire szükség volna erre. Ennek érdekében szervezted meg 1998-ban a Professzorok Batthyány Körének és a Pro Scientia Aranyérmesek Társaságának találkozóját, a nemzedékek első párbeszédét a Közgázon. Ahogyan akkor mondtad: az "érett nemzedékhez" tartozó professzoroknak bizony szóra kell bírni, és hasznos olykor-olykor meghallgatni a következő nemzedékeket is, "hiszen a XXI. század első évtizedeiben Magyarország értelmiségi elitjét a mai tehetséges, és még nem professzor nemzedék fémjelzi majd. Jelenlétük, lehetőségeik és alkotókedvük pedig meghatározó lesz az ország boldogulása szempontjából." A kis füzetben ("Befutás vagy kifutás" volt a címe) megjelent írások és hozzászólások, e találkozó emlékei, a ’90-es évek végének tudományszervezési problémáit (doktori képzés, munkalehetőségek, a tudomány megítélése, társadalmi beágyazottságának rendszerváltás utáni változásai, a szakmai etika hiátusai, stb.) boncolgatják. Folytatása 2000-ben a "Tehetséggondozás 2000" című konferencia volt, amelyre Kecskeméten került sor. Itt úgyszintén a különböző szintű és típusú tehetséggondozási formákról, stratégiákról, a nemzedékek közötti eszmecseréről, és oktatáspolitikánk egyéb bajairól, és ezek orvoslási lehetőségeiről esett szó. Ennek is lett - aktív közreműködésed és az OTDT Titkárság önfeláldozó munkája segítségével - írásos emléke: a „Gondolatok tárháza” című kötet.
Biztos vagyok abban, hogy a Pro Scientia Aranyérmesek Társaságának valamennyi tagja, az összes aranyérmes jó szívvel gondol Rád, és köszönt velem együtt születésnapodon. Mert minden aranyérmes azt tiszteli leginkább Benned, amire e néhány sor címében is utaltam: azt, hogy tanár vagy, és e munkán mindig átsüt, hogy mindenekelőtt Ember. Tudjuk, és mondjuk is sokszor, botlásainkat palástolandó: a tanár is ember. De ahhoz, hogy valóban Tanár legyen, igazi emberséggel megáldottnak, empatikusnak és önfeláldozónak kell lennie. Olyannak, amilyenből Te nap mint nap példát adtál és adsz nekünk.
Kell lennie olyan erőnek, amely a legmagasabb szinten is képes keresztülvinni, hogy ez az életpálya megfelelő hivatalos elismerést nyerjen. Bízom benne, hogy egyszer nekünk is módunk lesz meghálálni ezt az önzetlen, a tehetséggondozásra feltett életpályát, az irányunkban annyi úton-módon megnyilvánuló támogatást, és - mondhatom nyugodtan - szeretetet. Hiszen Szendrő Tanár Úrnak minden aranyérmese szinte a saját gyermeke. Nagy örömmel veszi a híreket valamennyiünkről, együtt örül a sikereknek, és keres megoldást, ha valakiről azt hallja, hogy az elkallódás fenyegeti. Tehetséget segít, pártol, és ha kell, ment.